A mai Idősek Klubja-találkozónk is haszonosan telt. Szekszárdról érkeztek barátaink, hogy segítsenek nekünk testben és lélekben gyógyulni. Egy volt profi ökölvívótól hallhattunk egy hihetetlenül érdekes előadást a helyes légzés fontosságáról. Halász Gábor okleveles...
Játékosan a komolyról
Kedd délután ismét összegyűltünk az Alzheimer Café résztvevőivel, hogy egy csepp derűvel, egy marék jókedvvel és egy csipetnyi tudással fűszerezzük meg az együtt töltött órákat. Ezúttal a játékterápia volt a témánk – hiszen játszani nemcsak a gyerekek kiváltsága!...
Gondoskodás méltósággal
Az áprilisi Alzheimer Caféban Fehérné Márti tartott egy nagyon színvonalas előadást a demenciával élők gondozásáról. Iszonyúan nehéz feladat egy ilyen beteg ellátása, vele való együttélés, a szeretetteljes gondoskodás – miközben fontos, hogy megőrizzük az önállóságát...
Nincs embered?
Az áprilisi Idősek Klubján egy kemény tornával indítottuk - Görgesitsné Ilike alaposan megmozgatott bennünket, majd két remek előadást hallhattunk. Dr. Biróné Dr. Király Andrea tiszti főgyógyszerész asszony (a titulusa valójában ennél is jóval bonyolultabb) a...
Az első kalimbapróba
Az első kalimbapróbánk kicsit olyan volt, mint amikor az ember először próbál pálcikával enni – először ügyetlenkedünk, de reményeink szerint idővel mégis összeáll a dolog. Kezdésként mindenki kézbe vette a hangszerét; nézegettük, próbálgattuk, hogyan is kell...
Védekezés a csalások és visszaélések ellen
A márciusi Idősek Klubja egy fantasztikus előadót látott vendégül, aki egy rendkívül aktuális és fontos témában osztotta meg tudását. Az elmúlt alkalmak során többször is kiemelt figyelmet fordítottunk arra, hogy felismerjék a résztvevők az őket fenyegető veszélyeket,...
Meglepetéssel és mély beszélgetésekkel az Alzheimer Caféban
A márciusi Alzheimer Café egy kis meglepetéssel kezdődött, amelyet több résztvevő is kért. Az alig két hónapja alakult Edelweiss német-magyar énekkar mutatta be, mit sikerült elsajátítaniuk a néhány próba során. Az eredmény engem is meglepett! Német és magyar dalokat...
Volt egyszer egy bál…
A bál Turi Endre néptáncművész jóvoltából egy vidám táncházzal kezdődött, majd Udvardy Márton plébániai szervező diakónus és Mester Balázs, a ház vezetője mondott pár szót. Az este a házban kapcsolódó táncoktatást tartó Molnár Alíz és férje megindító bécsi...
Auti-klub és azon túl…
Az Auti-klub egy olyan találkozási pont, ahol az elfogadás és a befogadás teljesen természetes mindenkinek. Egyszerűen „ajándékok” vagyunk egymás számára! Havi rendszerességgel összejövünk a fiatalokkal a kaposvári Szent Fausztina Irgalmasság Házában. Kapcsolataink...
Gyógyír testnek és léleknek
A Lélekgyógyító tánc egy ingyenes közösségi program, amely az Idősek Klubjának eseményeiből vált önállóvá. Minden hónap harmadik keddjén, délelőtt 9:30 és 12:00 között valósul meg Proszonyák Ida körtáncoktató és szociálgerontológus vezetésével. A programot a legalább...
A természet csodái
A mai találkozó ugyan kicsit hosszabbra nyúlt, de remélem, senki sem bánta meg. Dr. Németh Ildikó lenyűgöző bemutatót tartott az állat- és növényvilágról, amelyből mindannyian sokat tanulhattunk. Kizárt dolog, hogy amikor a pocsolyába ugrálás örömeiről mesélt, ne...
Kapocs Táncz
A Szent Fausztina Irgalmasság Házában Molnár Aliz táncoktató hétfő délutánonként párkapcsolat-mélyítő táncórákat tart Kapocs Táncz néven. Ez a különleges program lehetőséget kínál a pároknak, hogy elmélyítsék kapcsolatukat és kiszakadjanak a hétköznapok rohanásából. A...
A digitális világ rejtelmei
Szép számban jöttünk össze az Idősek Klubja legutóbbi eseményére. Kívánságotokra egy informatikus szakembertől, Kovács Pétertől hallhattunk a digitális világról. A több mint kétórás előadás nagyon kevés volt ahhoz, hogy akár csak egy szeletét is megismerjük ennek az...
Német-magyar kórus
Csak a nagyterem tudta befogadni az Edelweiss – Havasi Gyopár nevet választó német-magyar kórus első, alakuló találkozójára érkező lelkes érdeklődőket. A résztvevők között mély egyetértés és összefogás volt, amely az esemény hangulatát különlegessé tette. A nyelvi...
Tudás és remény
Januárban ismét megrendeztük az Alzheimer Café havi találkozóját, amely különösen nagy érdeklődés mellett zajlott, és örömünkre szolgált, hogy sok új résztvevőt is köszönthettünk. Az esemény központi témáját a neurológiai betegségek területén elért legújabb eredmények...
Légy résen!
Az idősklubunk decemberi vendégei a Rendőrkapitányság Áldozatvédelmi Osztályának és Bűnmegelőzési Osztályának vezetői voltak. Ezúttal ahhoz kaptunk segítséget hogyan ne váljunk áldozatokká, ugyanis Dr. Jávorszkiné dr. Molnár Magdolna r. alezredes, a bűnmegelőzési...
Ki segít a segítőnek?
Az Irgalmasság Házába is beköszöntött a december. Mindjárt a hónap elején megtartottuk az Alzheimer Café következő találkozóját, ahol vendégünk volt Dallos Rita memóriakövet, doktorandusz, és Fehérné Márti.A nap mottója az a kérdés volt, hogy "Ki segít a segítőnek?"...
Évadnyitó Idősek Klubja
Véget ért a mindannyiunkat meggyötrő kánikulát hozó nyár, és megkezdődött nyugdíjas klubunk következő évadja. Az új, délelőtti időpont ellenére, ha nem is mindenki tudott eljönni, de szép számmal gyűltünk össze, hogy újra együtt legyünk. Felelevenítettünk az elmúlt...
Szezonzáró Idősek Klubja
Az élettel teli, nyüzsgő, jó hangulatú találkozón ismét új csatlakozókkal színesedtünk. A nyitó szenior táncban egymás kezét fogva, egymással lélekben is elmerülhettünk. A programban az elmúlt hónapok közös értékelését és a következő időszakban kért események...
Szezonzáró Alzheimer Café
A vidám foglalkozáson köszöntöttük új tagjainkat, felelevenítettük az elmúlt hónapok programjait, a megszerzett ismereteket. Kérdőívek segítségével mérhettük fel mi tetszett a legjobban, miről szeretnének többet tudni a következő szezonban. A segítőkkel való személyes...
Ideális idősgondozás
Az est meghívott vendége Gábriel Dóra szociológus volt, aki arról tartott előadást, hogy milyen egy ideális idősgondozás. Dóra kiemelte, hogy nagyon fontosnak tartja az idősek támogatását, a település méretétől függetlenül. Az alkalom során szó esett technológiai...
Gondoskodó közösségek
Ezen az alkalmon a korbarát települések és gondoskodó közösségek témáját jártuk körbe, amiben Gábriel Dóra szociológus volt segítségünkre. Előadásában bemutatta milyen kutatásokat végzett egyes településeken az idősgondozással kapcsolatban. Részletezte, hogy mennyire...
Sikeres idősödés?!
A találkozó témája a sikeres idősödés volt, amiről Fige Gergely idősügyi szakmai vezető tartott előadást. A sikeres idősödés ismérve, ha az emberek életük késői szakaszában is megőrzik fizikai és mentális egészségüket. Ezt úgy lehet megvalósítani, ha olyan életmódot...