Alzheimer nap

Az Irgalmasság Háza számára fontos, hogy a demencia megelőzésének, korai felismerésének és a betegséghez való támogató hozzáállásnak is teret adjon. E törekvés jegyében került megrendezésre a Demencia Nyílt Nap, amelyen a vártnál is nagyobb érdeklődés mutatkozott.

A rendezvényt az Edelweiss német–magyar kórus nyitotta, majd Guba Imre, az Irgalmasság Háza vezetője, dr. Buxbaum-Blényesi Eszter neurológus szakorvos és dr. Matykó Árpád orvos-diakónus köszöntötte a megjelenteket.

A nap központi elemei a szakmai előadások voltak, amelyek érthető módon világították meg a demencia hátterét, a felismerés és a prevenció lehetőségeit, valamint a mindennapi életben alkalmazható támogatási formákat. A gyakorlati haszonnal bíró szűrővizsgálatok különösen nagy hangsúlyt kaptak, hiszen sokaknak ez volt az első alkalom saját kognitív állapotuk felmérésére (általános orvosi vizsgálat, neurológiai vizsgálat és hallásvizsgálat – dr. Buxbaum-Blényesi Eszter, dr. Matykó Árpád).

A testi és szellemi egészség kapcsolatát többféle módon is bemutattuk. Külön asztalokon sorakoztak az agy számára jótékony ételek, amelyeket a résztvevők nemcsak megismerhettek, hanem meg is kóstolhattak. Így a tudományos információ közvetlen gasztronómiai élménnyel párosult. Pappné Biró Mária nagy felkészültséggel mutatta be az egészséges ételeket.

A délutáni programok az aktív részvételre épültek. A memóriatréning-gyakorlatok segítették a szellemi frissesség megtartását: Proszonyák Ida és Péntekné Győr Ivett több mint egy órában mutattak különböző technikákat a memória megőrzésére. A művészetterápia Szigetiné Hornung Krisztina segítségével kreatív csatornákat nyitott meg, a lélekgyógyító tánc Proszonyák Idával és a speciális torna Ozsvártné Ágival pedig a test és a lélek harmóniáját támogatták.

Mindeközben egész nap lehetőség volt az Irgalmasság Háza kápolnájában imádkozni, és Göldner Krisztina coach által vezetett lelkibeszélgetésre is, amely személyre szabott figyelemmel segítette a résztvevőket.

A Demencia Nyílt Nap bebizonyította, hogy a szakmaiság és a közvetlenség kéz a kézben járhat: a résztvevők hasznos ismeretekkel, új élményekkel és sok esetben megnyugtató felismerésekkel tértek haza. Hisszük, hogy az ilyen alkalmak nemcsak tájékoztatást, hanem reményt és közösségi erőt is nyújtanak mindazoknak, akik érintettek, vagy egyszerűen csak felelősen szeretnének gondoskodni saját jövőjükről.

Köszönjük minden résztvevőnek, előadónak és segítőnek, hogy együtt tehettük emlékezetessé és szakmailag is értékessé ezt a napot.

Szerző: Matykóné Szántó Mária

Fotó: Kovács András Bernát