Békesség a táncban

A március 17-én megtartott Lélekgyógyító Tánc alkalom fókuszában a békesség és a lecsendesedés állt.

Bár a tavasz finoman bontogatja szirmait, testünk és lelkünk is gyengéd ébresztgetésre vágyik. A húsvét közeledtéhez finom hangvételű táncok kívánkoztak.

A „Duna partján” című dalra táncoltunk először, majd az otthon és a haza békéjét idézte meg egy másik dal. Ezt követően egy csodás filmzene következett: a „Napfivér, Holdnővér” című film egyik betétdala varázsolt el mindannyiunkat.

Aztán még néhány táncot követően egy békét hozó, ringató zenére ringatóztunk. A zárókörben többen is megfogalmazták, hogy ez most egy igazi lelki felüdülés volt számukra.

A következő táncalkalom április 21-én 10 órakor lesz. Szeretettel várunk erre a közösségi programra minden olyan régtől fiatal érdeklődőt, aki testi-lelki felüdülésre vágyik.

További információ és jelentkezés a Lélekgyógyító táncra: ITT!

Szerző: Proszonyák Ida

Fotó: Kovács András Bernát