Lélekgyógyító tánc
Sok szeretettel várjuk a régebb óta fiatalokat, akik szeretnék megélni az együtt táncolás örömét, és az egységben való feloldódás erejét. Elsősorban azokat várjuk, akik legalább 6 évtized tapasztalatával rendelkeznek, és jó hangulatot, elfogadó közösséget, testi és lelki töltődés tudunk nekik ígérni a körtáncok segítségével. A magány ellen van orvosság: csak táncolni kell, ennyi az egész!
„Miután egy életet töltöttem tánccal, felismertem, hogy a tánc a mozgáson keresztül történő meditáció, belépés a csendbe, ahol minden mozdulat egy imává lesz.” (Bernard Wosien bajor táncmester, a körtánc mozgalom elindítója)
A lélekgyógyító tánc minden hónap 3. kedd délelőttjén kerül megrendezésre a Szent Fausztina Irgalmasság Háza nagytermében.
A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött az oldal alján található űrlapon keresztül.
Facebook-esemény: Lélekgyógyító tánc
Elérhető munkatársaink
Még középiskolás koromban döntöttem el, hogy segítő hivatást választok. Így is történt: a szegedi Egészségügyi Főiskolára jártam. Ezt követően csaknem két évtizedig védőnőként fiatal anyákat támogattam, hogy az anyaságban mind jobbá válhassanak…






