
A márciusi Idősek Klubja egy fantasztikus előadót látott vendégül, aki egy rendkívül aktuális és fontos témában osztotta meg tudását. Az elmúlt alkalmak során többször is kiemelt figyelmet fordítottunk arra, hogy felismerjék a résztvevők az őket fenyegető veszélyeket, és elkerüljék, hogy bizalmukkal visszaéljenek.
Dr. Mrav Nikolett klinikai szakpszichológus segítségével részletes személyiségrajzokat kaptunk azokról a csalókról, akik másokat kihasználva próbálnak anyagi vagy érzelmi kárt okozni. Szó esett a banki csalásokról, a romantikus csalókról, az úgynevezett „unokázós” csalásokról, valamint azokról, akik hivatalos személynek adják ki magukat, hogy bejussanak mások otthonába. Az előadás során a családon belüli erőszak lélektani hátterét is megvizsgáltuk, mind az áldozat, mind az elkövető szemszögéből. Bár a téma meglehetősen súlyos, a pszichológus szakember közvetlen és érthető előadásmódja segített abban, hogy ne érezzük nyomasztónak a beszélgetést.
Jutott idő arra is, hogy megbeszéljük: bár a világ tele van kihívásokkal, a bizalmat nem szabad teljesen elveszíteni, hiszen önmagunkat is meg kell őriznünk. Hasznos tanácsokat kaptunk arra vonatkozóan, hogyan tarthatjuk meg emberségünket anélkül, hogy érzelmileg vagy anyagilag kiszolgáltatottá válnánk.
Az előadás után rengeteg kérdés merült fel, amelyek megválaszolásában Kitanics Zsuzsanna alezredes asszony volt segítségünkre.
Szerző: Matykóné Szántó Mária
Fotó: Kovács András Bernát