Volt egyszer egy bál…

2025 február 22-én került megrendezésre a Szent Imre Plébánia és a Szent Fausztina Irgalmasság Háza közös szervezésű farsangi bálja a kaposvári Irgalmasság Házában.

A bál Turi Endre néptáncművész jóvoltából egy vidám táncházzal kezdődött, majd Udvardy Márton plébániai szervező diakónus és Mester Balázs, a ház vezetője mondott pár szót. Az este a házban kapcsolódó táncoktatást tartó Molnár Alíz és férje megindító bécsi keringőjével folytatódott, mely után a táncospár parkettre hívva, bevonva a résztvevőket, röviden bemutatta a kapcsolódás fontosságát és szépségét a táncban.

Ezt követően fergeteges mulatság vette kezdetét a táncparketten, amely az este folyamán sosem volt üres.

Eközben büfé várta a megéhező, megszomjazó vendégeket, melynek kínálatát a házi készítésű, mesefinom sütemények tették teljessé – ezeket ezúton is szeretnénk megköszönni. A csendesebb szórakozásra vágyók az erre kialakított termekben tudtak beszélgetni, koccintgatni, csemegézni, melyek egyike a gyönyörűen berendezett teaház volt, ahol hangulatos fények, különleges teák, teasütemények és remek hangulat várta a betérőket.

Az estét mosolyfakasztó tombolasorsolás színesítette, melynek díjai között voltak a Neu cukrászda, a Kométa, az XL Fitness és az Egyed Hús ajándékai – hála értük!

Nagy öröm volt együtt lenni, nevetni, táncolni, találkozni, reméljük, sok ehhez hasonló mulatozásban lesz még részünk együtt.

Köszönjük mindenkinek a segítségét, mely nélkül a bál nem valósult volna meg, lelkiismeretes munkáját, mely nélkül nem lett volna ily színvonalas, és a vendégeknek a részvételt, jókedvet!

Legközelebb is ünnepeljünk együtt!

 Szerző: Szeifertné Győrfy Zsófia

Fotó: Tihanyi Klára és Kovács András Bernát