
A Szent Fausztina Irgalmasság Házában Molnár Aliz táncoktató hétfő délutánonként párkapcsolat-mélyítő táncórákat tart Kapocs Táncz néven.
Ez a különleges program lehetőséget kínál a pároknak, hogy elmélyítsék kapcsolatukat és kiszakadjanak a hétköznapok rohanásából. A romantikus hangulatú táncórák célja az egymásra hangolódás és a figyelem tudatos megélése.
Az órák elején nagy hangsúlyt fektetünk az összehangolódó gyakorlatokra, amelyek nemcsak a testeket hangolják össze, mint két kis hangvillát, hanem a lelkeket is. Ez a testi-lelki kapcsolódás mélyíti az intimitást és erősíti a bizalmat a párok között. A foglalkozások meghitt légkörben zajlanak, miközben a tánc játékossága és az új lépések közös felfedezése is fontos szerepet kap.
A rendszeres részvétel lehetőséget ad arra, hogy a párok hetente egy randiest keretében kizárólag egymásra figyeljenek, ezáltal erősítve kapcsolatukat.
Fontos kiemelni, hogy ezeken az alkalmakon kizárólag párok jelentkezését várjuk, biztosítva ezzel a program intimitását és különlegességét.
Azok számára, akik már gyakorlottabbak vagy korábban részt vettek a foglalkozásokon, elindítottuk a Haladó Kapocs Táncz Klubot, ahol tovább mélyíthetik tudásukat és még magasabb szintre emelhetik a közös tánc örömét. Emellett hamarosan indul egy négyalkalmas Kezdő Kapocs Táncz kurzus, amely tökéletes belépő lehet azoknak a pároknak, akik most szeretnének megismerkedni ezzel az élménnyel.
A legutóbbi táncestünkön készült képek is tanúskodnak a résztvevők öröméről és az együtt töltött idő értékéről. Ha szeretnétek ti is részesei lenni ennek az élménynek, szeretettel várunk benneteket a következő Kapocs Párkapcsolat-mélyítő Táncórán!
Szerző: Molnár Aliz
Fotó: Kovács András Bernát