– A biblioterápia mindenféle szöveget magába foglal; a könyv szóból indul, de a könnyűzenei dalszövegektől kezdve a filmrészleteken át irodalmi, szépirodalmi, akár tudományos szövegekkel is foglalkozik – magyarázta Kántor tanár úr. – Az irodalomterápia szűkebben is értelmezhető, ám ilyenkor csak a szépirodalmi művekre fókuszálunk. Az általam tartott foglalkozásokon a bővebb változatot tekintjük alapnak.

– Egyéni vagy csoportos foglalkozásokra lesz mód?

– Mindkettő lehet, de elsősorban csoportban szeretnénk kihasználni a csoport adta előnyöket és lehetőségeket.

– Mi vonzza ebbe a csoportba a klienseket? Mit kell éreznünk ahhoz, hogy bátran jelentkezzünk?

– A terápia, mint elnevezés egy kicsit ijesztő lehet, ám ez nem orvosi kezelést takar. Az egészséges emberek terápiája a miénk; azoké, akik szeretnék magukat egy kicsit jobban megismerni, fejleszteni, vagy ha az illető úgy érzi, hogy jelenlegi élethelyzetének elakadásairól, időnként megoldhatatlannak tűnő problémáiról jó beszélni. A csoportfoglalkozás során csoportvezető segítségével megyünk végig azokon a gondokon, léthelyzeteken, amelyekkel szembesült az illető. Kiindulópontja mindig egy szöveg. Annak kapcsán kezdünk el beszélgetni. Sokkal könnyebb úgy beszélni valamiről, hogy azt el tudjuk távolítani magunktól. Elsősorban nem arról kezdek el beszélni, hogy nekem milyen problémám van, hanem arról, hogy a szöveg szereplője mivel szembesül, s akkor rádöbbenhetek: jé, nekem is hasonló bajom van. A csoportban végzett terápia esetében ott van az a lehetőség is, hogy látjuk, más is hasonló, vagy ugyanolyan helyzetben van, mint én, így felismerjük: nem vagyunk egyedül.

„A valódi történések akkor zajlanak, amikor szemtől szemben beszélünk valakivel, amikor őszinték lehetünk.”

– Mennyi ideig tart egy-egy találkozás?

– Egy-másfél óra. Ráhangoló feladattal kezdünk általában, majd meghallgatunk, megnézünk vagy felolvasunk egy szöveget, és ebből kiindulva valamilyen probléma mentén elkezdünk beszélgetni. Mindenki annyit beszél, amennyit szeretne, mindenki más habitusú. Ha valaki kevesebbszer szeretne és inkább csak hallgat, erre is megvan a lehetősége. Ha viszont valaki nyitottabb, s többet akar megosztani magából, ezt is megteheti, a csoportvezető segít terelni. Nincs semmiféle kényszer; van, akinek elég az, hogy meghallgassa és elgondolkodjon a megismert szövegeken.

– De nem kell klasszikus irodalmi műveltséggel rendelkezniük azoknak, akik szívesen jelentkeznének a csoportba?

– Nem, nem kell, csupán szövegértés kompetenciával kell rendelkezniük. Azzal a minimális képességgel, hogy el tudjanak olvasni egy szöveget, és arról képes legyenek beszélgetni. Nem baj, ha valaki nem olvas Dosztojevszkijt; nem is az a lényeg, hogy a műveltségét csillogtassa, hanem az, hogy saját magunkat beleolvassuk a szövegekbe.

– Kortárs szövegek is lesznek, vagy csak klasszikusokat válogatsz?

– Elsősorban kortársakkal dolgozom, a klasszikusokból azokat válogatom ki, amelyeknek mai nap is jelentős mondanivalójuk van.

– Hogy látod, miért fontos, hogy az Irgalmasság Házában helyet kapott egy ilyen találkozási forma?

– Mindenkinek szüksége van arra, hogy néha megálljon, egy kicsit elgondolkodjon a saját életéről. Legyen lehetősége arra, hogy valahol kibeszélje a problémáit, s más nézőpontból lássa saját helyzetét. Én elsősorban középiskolásokkal és fiatal felnőttekkel dolgozom; úgy érzékelem: nekik különösen nagy igényük van arra, hogy beszélgessenek, és kevés hely áll rendelkezésükre. Itt, az Irgalmasság Házában viszont remek alakom van arra, hogy irányított formában beszéljenek és beszélgessenek.

– A facebookon, a neten lógva, bármit kimondhatsz és véleményt alkothatsz…

– A személyesség kihagyhatatlan. A valódi történések akkor zajlanak, amikor szemtől szemben beszélünk valakivel, amikor őszinték lehetünk. A facebookon vagy bármilyen más internetes felületeken sokkal inkább szerepeket játszunk. Ezeken a foglalkozásokon is előfordulhat, hogy valaki szerepet játszik, de előbb-utóbb lehullik róla és rájön: sokkal jobb hitelesnek lenni.