– Ki lesz a célközönség az Alzheimer Caféban?

Dr. Matykóné Szántó Mária : – Hozzátartozókat és érdeklődőket várunk, a később ha igény lesz rá enyhe lefolyású betegséggel élőkkel is szeretnénk foglalkozni.

– Miért fontos, hogy ez a szolgálat is része az Irgalmasság Házának?

– Azért, mert azt látjuk, hogy az utóbbi évtizedek leggyorsabban fejlődő betegsége az Alzheimer-kór, a demencia, az időskori elbutulás. Gyakorlatilag nincs olyan család, amely ne lenne érintett valamilyen formában. Mi négy és fél évtizeden át vidéki falvakban éltünk, és  nem találkoztunk ilyen beteggel. Most viszont olyan dolog történik a világban és Magyarországon, ami rémülettel tölt el bennünket. Ez a betegség ugyanis hosszú lefolyású, és folyamatosan romlik a beteg állapota. Erre pedig nincs felkészülve sem a család, sem a társadalom, sem a szociális háló, sem az egészségügy.

Dr. Matykó Árpád: – A halálozások 5-6. helyére került az Alzheimer-kór. 2-3 évtizede a tízben sem volt benne. Ma Magyarországon 250-300.000 ezer embert érint.

– A családtagoknak milyen kihívásokkal kell szembenézniük?

Dr. Matykóné Szántó Mária: – Már a diagnózis előtt évekkel megjelennek a tünetek. Édesanyám révén érintett voltam, komoly tünetei voltak, amelyeket mi, egészségügyben dolgozók is csak későn vettünk észre. Célunk az, hogy a családokat felkészítsük a betegség kezdetét jelző tünetekre. Ma már nagyon egyszerű teszt módszerrel meg lehet állapítani ezt, mivel olyan pszichés tünetei vannak. Amikor azonban megjelenik a betegség, akkor a beteget már nem lehet kellő módon irányítani, kevésbé lesz együttműködő.

Dr. Matykó Árpád: – Azt tapasztalom, hogy a hozzátartozók szégyenérzetből nem szívesen vállalják fel ezt, mint negatív stigmát élik meg. Érdekes, az Egyesült Államokban – igaz, ott jóval nagyobb a betegszám –, ez természetes, és a társadalom is elfogadóbb.  Nálunk azonban még mindig komoly stigma, amit elrejtenek az érintettek, pedig az elkövetkezendő években komoly kihívást jelent majd az emelkedő betegszám.

„Ez a betegség hosszú lefolyású, és folyamatosan romlik a beteg állapota. Nincs felkészülve erre sem a család, sem a társadalom, sem a szociális háló, sem az egészségügy.”

– Milyen tematika szerint zajlanak a foglalkozások?

Dr. Matykóné Szántó Mária: – Minden foglalkozásnak lesz egy témája, amivel körüljárjuk a családokat érintő problémákat: tünetek felismerése, beteggel, környezettel való kommunikáció, felkészülés a betegségre családi, baráti szinten. Ha az ember felkészül, akkor sokkal könnyebben átvészeli ezeket a nehéz időket. A család nem szigetelheti el magát a betegtől; felelősséggel és szeretettel lehet csak jelen lenni e gyakran 15-20 éven át tartó embert próbáló időszakban.

– S milyen tervekkel hozzák létre a nyugdíjas klubot?

Dr. Matykóné Szántó Mária: – Nekünk is az a jelmondatunk, mint ami Laci atyának: Nem szeretnénk boldogtalan időseket látni. Mi még megtoldottuk: A mostani 70 az új 50. Álom vagy valóság? Megvalósítható vagy nem a testi-lelki-szociális és spirituális jólét állapota? Azon leszünk, hogy megmutassuk, idős korban miként lehet kiaknázni minden lehetőséget. Hogy lehet megvalósítani azt, hogy korunkhoz képest a lehető legjobban érezzük magunkat. Terveink szerint egy alkalommal egy-másfél órás találkozás lesz az Irgalmasság Házában, s minden hónapban lenne egy olyan alkalom, amikor színházba, koncertre, kirándulni mennénk – zarándokhelyre is –, játszanánk vagy táncolnánk.

– Sokaknak a nyugdíjas klub azt jelenti, hogy aranyos mamikák hímeznek vagy kötögetnek. A férfiak miként integrálhatók ebbe a közösségbe?

Dr. Matykó Árpád: – A férfiak szemérmesebbek, pedig jó lenne, ha ők is a hölgyekhez hasonló mentalitással, eltökéltséggel és szándékkal jönnének, és elfelejtenék a korukat. 70 évesen is lehet csak lassan táncolni, szépeket mondani az asszonyoknak, de a lányoknak már nem szabad.