Alzheimer Café

A demencia egyre többeket érintő betegség hazánkban, ennek ellenére sokszor tabu téma még a családokon belül is. Szeretnénk csatlakozni ahhoz a nemzetközi kezdeményezéshez, melyet Magyarországon Dr. Menyhárt Miklós indított útjára Győrben és ami az Alzheimer Café nevet viseli. Célunk, hogy az érdeklődőknek, családtagoknak, érintetteknek lehetőséget teremtsünk a beszélgetésre, ismeretszerzésre olyan környezetben, ahol szégyenkezés nélkül tapasztalatot cserélhetnek és egyúttal megértő közösségben tölthetik idejüket.

Az alkalmak minden hónap első csütörtökén 17 órakor kezdődnek, melyre szeretettel várjuk az érdeklődőket.

A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Szeretettel várjuk a jelentkezéseket a +36 70/379-0412 telefonszámon!

Mire számíthat, aki ellátogat hozzánk?

Egy finom kávé melletti interaktív beszélgetésre, a demenciával kapcsolatos témákban való ismeretszerzésre, szakértővel való egyéni beszélgetésre és befogadó, megértő közösségre.

Facebook-esemény: Alzheimer Café

Alkalmainkról itt olvashat bővebben: cikkeink

Munkatársaink

Közel negyven éven át betegek gyógyításával foglalkoztam – mindvégig hitvesemmel együtt – kórházban mint intenzív terápiás orvos, majd háziorvos voltam. Három gyermekünk és öt unokánk van. 

bővebben…

Dr. Matykó Árpád (csoportvezető, Alzheimer Café)

Feleség, édesanya, nagymama, akolita.  Az életemet az emberek szolgálatába állítottam egészségügyi és szociális szférában. Boldog vagyok, hogy felkérést kaptam püspök atyától az Alzheimer Café és az Idősek Klubja vezetésére. 

bővebben…

Dr. Matykóné Szántó Mária (csoportvezető, Alzheimer Café)

1980-ban végeztem a Pécsi Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karán. A végzést követően a Kaposi Mór Oktató Kórház Mozgásszervi rehabilitációs osztályon kezdtem dolgozni. 

bővebben…

Dr. Brigovácz Éva (segítő munkatárs, Alzheimer Café)

1986 óta dolgozok az idősgondozásban. 1994-től egészen a nyugdíjazásomig a dombóvári Egyesített Szociális Intézmény igazgatója voltam. Élethivatásomnak tekintem az elesett embereknek nyújtott segítséget, törődést.

bővebben…

Fehér Jánosné Márta (segítő munkatárs, Alzheimer Café)

2016-óta dolgozom a szociális szférában. Tapasztalatokat szereztem fogyatékkal élők bentlakó otthonában, házi segítségnyújtásban, otthoni betegápolásban. Jelenleg a Zselic Katolikus Idősek Otthonában vagyok nővér.

bővebben…

Sinka Szilvia (segítő munkatárs, Alzheimer Café)

Kitanics Zsuzsanna c. r. alezredes vagyok, édesanya és rendőr. Gépészmérnöki és műszaki tanári diplomám megszerzését követően 1996-ban szereltem fel a rendőrség hivatásos állományába. 

bővebben…

Kitanics Zsuzsanna (segítő munkatárs, Alzheimer Café)

Még középiskolás koromban döntöttem el, hogy segítő hivatást választok. Így is történt: a szegedi Egészségügyi Főiskolára jártam. Ezt követően csaknem két évtizedig védőnőként fiatal anyákat támogattam, hogy az anyaságban mind jobbá válhassanak.

bővebben…

Proszonyák Ida (segítő munkatárs, Alzheimer Café)