Mindennapok kereszténysége

Az Eloldozva imára fel kell készülni, áttekintve életünk eseményeit

Udvardy Márton állandó diakónus, az Eloldozva Szolgálat vezetője annak örülne, ha eljönne az az idő, amikor valamennyien olyan szinten lennénk megtért keresztények, hogy önmagunkat építenénk az imádság és a lelkigyakorlatok által. Tisztában van azzal, hogy mindez utópia, éppen ezért marad egy örökös út Isten felé, amely áldott, mert mindig lesznek keresők, és társak is, akik felfedik: mitől szép a keresztény lét.

 

– Beszéljünk a kezdetekről!

– A folyamat többlépcsős történetnek indult. Amikor püspök atya meghirdette az Irgalmasság Házát, hogy szeretné létrehozni, akkor elindult az együttgondolkodás. Mivel az Eloldozva szolgálat, amit én vittem a kezdetek óta Kaposváron, az Irgalmasság Háza tevékenységi körének része, így valamilyen szinten jelen kellett lennem. A jelenlegi, végsőnek tűnő „felállás” egy éve alakult ki többszöri módosulást követően, s hogy a Szentlélek mivé formálja, azt majd a jövő mutatja meg. Én az evangelizációért felelek, de több ágon becsatlakozom más területekre is.

– Azoknak, akik még nem hallottak az Eloldozva szolgálatról, mit mondanál, mire készüljenek?

– Ez önmagában egy szabadító szolgálat, melyre – meggyőződésem – mindenkinek szüksége van; nemcsak a keresztényeknek, de nyitottnak kell lenni a kereszténységre ahhoz, hogy valaki részt vegyen benne, mivel alapjaiban ez egy imádság. Nem gyóntatás, nem is hasonlít hozzá és nem is helyettesíti a gyóntatást. Nem ördögűzés és nem hagyományos közbenjáró ima. Ilyenkor olyan megkötözöttségeket tesz le az ember, amelyek évtizedeken át rárakódtak szokásaira, hétköznapjaira, illetve olyan fájdalmakat, nehézségeket, amelyeket már eltemetett magában, és nem beszél róluk. Olyan imádság, amelyre fel kell készülni, át kell tekinteni az életünk bizonyos eseményeit. Először van egy interjú, ahol az élet nehézségeiről, fájdalmairól beszélgetünk; az illető személy elmondja, hol voltak olyan helyzetek, amelyek nehezen érintették, amelyek által megsebződött. Ezt követően a szolgálatot végzők tulajdonképpen csak segítik az imádságban; az igazi imádságot ő mondja el, és Jézus Krisztus nevében megbocsát azoknak, akiknek még nem tette. Jézus Krisztus nevében ellene mond azoknak a hazugságoknak, amiket az ördög elültetett benne, ellene mond azon kapcsolódó lelkeknek, akik e megkötözöttségeket elültették benne.

„Olyan megkötözöttségeket tesz le az ember, amelyek évtizedek óta rárakódtak szokásaira, hétköznapjaira, illetve olyan fájdalmakat, nehézségeket, amelyeket már eltemetett magában, s nem beszél róluk.”

– Mit jelent neked az evangelizáció?

– Számomra egy kicsit mást, mint ahogy az Egyház vagy a környezetünkben élők gondolkodnak róla. Főleg mi katolikusok úgy gondolkodunk: minden, amit teszünk, az evangelizáció. Ez valóban így lenne, ha tökéletesen megélnénk kereszténységünket a hétköznapokban, de egyikünk sem bűntelen, a hétköznapi nehézségek sora és a szürkeség lehúz bennünket. Számomra a preevangelizáció a leglényegesebb mozzanat: elsőként meghívni, megszólítani a keresőket vagy azokat a valamikori keresztényeket, akik elfordultak, vagy kifejezetten rossz szemmel néznek az egyházra.

– Milyen eszközök állnak rendelkezésre?

– Az Alpha kurzus nagy segítség. Résztvevőit egy vacsorára hívjuk meg, s ha nyitottak lesznek – miért ne lehetnének? – a folytatásra, akkor 11 héten át találkozunk, beszélgetünk a kereszténység alapjairól. Nincsenek jó és rossz válaszok a kiscsoportban vagy vacsora közben, nagyobb körben. Ez az együttlét segíthet abban, hogy észrevegyék, mit értünk kereszténység alatt, felfedezzék: hogy gondolkodnak a keresztények. Általában belátják, a keresztény ember nem olyan ájtatos, mint ahogy egy-egy film mutatja. Mi is normális életet élünk, csak más értékek jelentik az alapot…

A Szent András Evangelizációs Iskola kurzusait is szeretném behozni az Irgalmasság Házába; legalább azokat, amelyeket Kaposváron tartunk. Ez elsősorban nem a preevangelizációra épül, hanem olyan személyekre, akik el-eljárnak a templomba, vagy rendszeresen ott vannak, de a hétköznapokban nem érzékelhető, hogy megismerték az istenkövetés és a kérügma alapjait, s találkoztak volna a Szentlélekkel. Abban segítünk, hogy megtanulják és megértsék, Isten miként léphet be mindennapjaikba és a döntéseikbe. Az iskola több lépcsőben, sok kurzussal épül fel. Elsőként az a cél, hogy keresőből keresztény legyen, utána az, hogy keresztényből tanítvány, majd tanítványból  apostol, a legvégén pedig olyan valaki, aki képezi az apostolokat, az evangelizátorokat.

– Milyen csapat van körülötted?

– Elsősorban az Alpha kurzussal foglalkozók, akikkel csináltunk már néhány kurzust. A Szent András Iskola kurzusait külön csapattal hoztuk be, akikkel összeszoktunk vagy mi is tanuljuk.

– S milyen munkatársakat keresel?

– Bárkit, aki nyitott az evangelizációra és nyitott arra, hogy újat tanuljon. Nincs kész evangelizátor, nincs kész keresztény, hanem haladunk egy úton, s ezen az úton haladáshoz szükségünk van arra, hogy újabb ismereteket tanuljunk, vagy felfedezzük mindazt, amit már tudunk, azt miként kamatoztathatjuk.

– Mikor lennél elégedett?

– Akkor, ha már a házra nem lenne szükség, amikor már mindenki olyan szinten megtért, olyan szinten keresztény, hogy neki már nincs szüksége újabb kapcsolatokra, mert önmagát építi az imádságok és a lelkigyakorlatok által. Ez az állapot sem 3, sem 15 év alatt nem jön el. Örökös út marad, ami azért szép, mert mindig szükség van újabb és újabb emberekre, és lesz mindig újabb kereső is, akit megszólíthatunk.