A személyesen kísért Szent Ignác-i lelkigyakorlatról
Megvalósult Emberré, kereszténnyé nem neveltetése által lesz valaki, hanem „felülről”, a Lélek által újjászületve, élethosszig tartó megszentelődés útján.
A személyes üdvtörténetünk szent helyei azok az alkalmak, amikor megengedjük, hogy az élő Isten jelenlétének izzó fénye átalakítsa, gyógyítsa szívünket. Ennek egyik útja, amikor személyesen kísért lelkigyakorlatban odaszenteljük az időnket és önmagunkat, és így engedjük, hogy Isten cselekedjen, szóljon hozzánk.
A Szent Ignác-i lelkigyakorlatban a hangsúly a szemlélődő nyugalmon, a csenden és a személyes kísérésen van, amely segíti a lelkigyakorlatozót az önmagára találásban és az Isten felé fordulásban. Minden lelkigyakorlatozó – személyre szabott imaanyagokkal – egyéni kísérést kap Isten mélyebb megtapasztalásának útján, hogy a legmélyebb vágyaival, érzéseivel, belátásaival kapcsolatban maradva felismerhesse Isten jelenlétét és vezetését az életében, válaszolni tudjon rá, és aszerint alakítsa életét. Így alakul ki a lelkigyakorlatozóban az a finom érzék, melynek segítségével meg tudja különböztetni, hogy életében mi az Isten vágya szerinti, és mi ellentétes azzal. Ennek gyümölcseként szabadság költözik a szívébe. Életét egyre több öröm és szeretet járja át.
Személyesen kísért lelkigyakorlatok többféle keretben, módon végezhetők:
- Kísért imádság hete
- Személyesen kísért, bentlakásos Szent Ignác-i lelkigyakorlat – 3, 5 vagy 8 napos
- Mindennapok lelkigyakorlata (kb. 9 hónapon át)
Közelgő eseményeink:
Személyesen kísért Szent Ignác-i lelkigyakorlat
Személyesen kísért Szent Ignác-i lelkigyakorlat
Idén májusban 3, vagy 5, vagy 8 napos lelkigyakorlatra van lehetőség, több különböző időpontban. (Azoknak, akik először jelentkeznek a lel...
Sok szeretettel hívunk benneteket lelkigyakorlatainkra 2025-ben is!
További részletek érkeznek a regisztrációk indulásakor!
Varga László megyéspüspök atya Tavaszi lelkigyakorlatáról további részletek és regisztráció: 2025. március 28-tól!
Nagyon várunk benneteket!

A kísért imádság hete
A Kísért imádság hete a személyesen kísért Szent Ignáci lelkigykorlatok hétköznapokban végezhető változata, mely a kísérők elérhetőségétől függően online is végezhető.
A lelkigyakolrat vasárnap délután 16:30-18:30 közötti nyitó alkalommal kezdődik, ahol beszélünk az 5 nap menetéről, az imamódokról, a kísérővel való találkozásról. A péntek estig tartó lelkigyakorlatban mindenki éli a szokásos hétköznapjait (végzi mindennapi munkáit, tanul stb), de új, lelkigyakorlatos módon. Fontos, hogy odaszánásunk ezekben a napokban az elejétől végéig teljes szívvel történjen.
A résztvevők vállalják, hogy:
• naponta kb. fél órát imádkoznak a Szentírással
• reflektálnak imádságos tapasztalataikra
• naponta kb. fél óra időtartamban beszélnek erről a tapasztalatról kísérőjükkel
Péntek este kerül sor a közös záró alkalomra, melynek része a visszatekintés, a hét néhány tapasztalatának megosztása, valamint az előre tekintés.
Személyesen kísért, bentlakásos Szent Ignác-i lelkigyakorlat
(3, 5 vagy 8 napos)
A bentlakásos lelkigyakorlat idejére kilépünk megszokott életünkből, kikapcsolva internetet és telefont és beköltözünk a lelkigyakorlatos házba. A lelkigyakorlat részei: az imaidők mellett a természetben töltött idő, a kísérővel való beszélgetés.
A napi 3-5 imaidő az imában való következetességet és az állandó nyitottságot szolgálja, melyet tovább mélyít az Eucharisztia ünneplése, valamint a napi Szentségimádás.
A szentírási szövegekkel való elmélkedés megnyitja azt az Isten és ember közötti személyes teret, ahol megtapasztalható az Ige átformáló ereje.
E tapasztalat kibontása és mélyítése történik a lelki kísérővel való beszélgetésben, mely abban is segít, hogy az imádkozó ember életének középpontjában Isten maradjon, és sajátos, egyéni lelki útját járja.
A természetben töltött idő az isteni jelenlét iránti érzékünket tágítja, finomítja.
A teljes csend a figyelem mélyülését, az összeszedett jelenlétet és az Istennel való találkozást szolgálja – egyben segíti a többi lelkigyakorlatozó egyéni útjának tiszteletben tartását is.
Ezt a lelkigyakorlatot azoknak ajánljuk, akik szeretnék elmélyíteni Istennel való kapcsolatukat, életvitelszerűen szeretnék gyakorolni hitüket, mélyebb megtérésre vágyakoznak, és döntéseiket Istenre szeretnék alapozni. Olyanokat várunk, akik szívesen vállalják a csendes elvonulást, hogy Istennel találkozzanak. Azokat is hívjuk, akik elfáradtak és csak meg szeretnének pihenni az Úrban, szeretnék, ha szívükben újraéledne az egykor megtapasztalt tűz.
Érdemes először rövidebb (3 vagy 5 napos) lelkigyakorlatot végezni, majd egy későbbi alkalommal hosszabb időre jönni.
Mindennapok lelkigyakorlata (kb. 9 hónapon át)
A mindennapok lelkigyakorlatát azoknak ajánljuk, akik szeretnék elvégezni a személyesen kísért 30 napos Szent Ignác-i lelkigyakorlatot, életkörülményeik azonban nem teszik lehetővé, hogy egy teljes hónapra elvonuljanak. Aki vállalja, hogy naponta imádságra fordít kb. másfél órát, és hetente találkozik lelki kísérőjével, az kb. negyven hét alatt a mindennapi élete keretei között is elvégezheti a harmincnapos lelkigyakorlatot.
Az mindennapok lelkigyakorlata terveink szerint októberében kezdődik és a következő év júniusában fejeződik be.