Ez a Bethlen Gábor erdélyi fejedelemtől származó idézet lehetne az eddigi munkásságom jelmondata:
„Nem mindig lehet megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet.”
Még középiskolás koromban döntöttem el, hogy segítő hivatást választok. Így is történt: a szegedi Egészségügyi Főiskolára jártam. Ezt követően csaknem két évtizedig védőnőként fiatal anyákat támogattam, hogy az anyaságban mind jobbá válhassanak.
Munkám során mindig nagyon közel álltak hozzám azok a családok, ahol nem csupán tanácsokra volt szükség, hanem egyéb segítségre is. Felerősödött bennem a szociális segítés iránti vágy. Ezért 1998-ban, az akkor megnyíló Borostyánvirág Anyaotthon vezetője lettem. Munkám újabb végzettséget kívánt. Így 40 évesen újra hallgató lettem, és évek alatt szociális munkás végzettséget szereztem a Pécsi Tudományegyetem Szekszárdi Főiskoláján.
Az anyaotthonban halmozottan hátrányos, nehéz élethelyzetbe került anyák és gyermekeik sorsát igazgattam. Az intézmény specializálódott a bántalmazottak befogadására és megsegítésére. Ez még több tudást igényelt, ezért folyamatosan képeztem magam.
Az ott élő családok életébe igyekeztem fényt vinni, hogy mielőbbi esélyt kapjanak egy nyugodtabb, boldogabb élethez.
A tanulás folytatódott, amikor 2018-ban a Regionális Krízisambulancián kezdtem el a segítő munkámat. Itt kapcsolati erőszak áldozatainak segítek: nőknek, férfiaknak, fiatalabbaknak, időseknek egyaránt. Az idősebb korosztály sajátosságaira csak a saját korosodásomon keresztül volt rálátásom. Hogy az idősebb embereknek jobban tudjak segíteni, ezért beiratkoztam a Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskolára, ahol szociálgerontológus végzettséget szereztem 58 évesen. Hiszem, és vallom, hogy az aktív idősödés egyik pillére az élethosszig való tanulás. Valamint egy adott élethelyzethez való legjobb alkalmazkodás.
Személyes életutam során számos kihívással kellett szembe néznem, elég jól megtanultam a nehéz szituációkat kezelni. Valamint megtanultam, hogy bármilyen nehéz élethelyzetbe kerül valaki, mindig van választási lehetősége, mindig lehet lépéseket tenni egy jobb élet reményében. Pl. vagy megoldani a problémát, vagy megkeresni azokat az értékes örömforrásokat, melyek a testi-lelki fejlődésünket szolgálják. Az örömteli élet lehetősége Isteni ajándék, bennünk eleve létező dolog.
Számomra örömforrás a gyermekeimmel való tartalmas időtöltés, vagy most, hogy ők már felnőttek, az unokákkal való játék, együttlét. Örömforrás, hogy minden nap tanulhatok valamit, öröm a természetben lenni, megörökíteni a szépséget. Öröm a szakrális fejlődésem, és a szakrális utam. És nagy öröm a körtánc. 50 éves korom körül kezdtem el táncolni, és közel 60 évesen kezdtem el tanítani másoknak, vagyis körtáncos csoportokat vezetni.
Az Irgalmasság Háza közösségi programjában segítőként vagyok jelen. A Nyugdíjas Klubban eddig néhány alkalommal táncot tartottam, melyet „Silver táncnak” hívok. Különböző népek körben táncolt, és a szépkorúak által is elsajátítható táncaival ismerkedünk. Ez a program nem csupán testmozgás, hanem egy közösségi program, amelyben megjelenik a lelkiség, hiszen egymást támogatjuk, türelemmel, empátiával fordulunk egymás felé. A zene, a mozgás és a társas együttlét erősíti az öröm érzését. De egyéb haszna is van: a rövid távú memóriát nagymértékben erősíti, hiszen minden alkalommal több új lépéskombinációt tanulunk meg. Mindezt még pozitívabbá teszi az elfogadó közeg.
Hiszem, hogy széppé lehet tenni az idősödés folyamatát.
Egy nem patológiás idős korban nagyon hosszú ideig képesek vagyunk bővíteni az ismereteinket, és szunnyadó képességeket fel tudunk éleszteni. Képessé válhatunk arra, hogy egyensúlyt teremtsünk a földi és szakrális dolgok között, a feladatok és a pihenés között, a szolgálat és az önszeretet között. Idősebb korban is szabad örülni és örömteli dolgokat tenni. Sok-sok út és lehetőség van, hogy jól éljük meg az idősödés folyamatát.
Amivel én hozzá tudok járulni a Nyugdíjas Klubba és az Alzheimer Caffe rendezvényeire járó embertársaim testi-lelki jólétéhez, az jelen pillanatban a Silver tánc. Saját példám által szeretném az idősödő embertársaimat orientálni a fizikailag és szellemileg tevékeny időskori életmód kialakítására.
Az életfeladatomra korán megkaptam az elhívást, a segítő munka több formáját hivatásszerűen végeztem, és végzem még most is, hiszen nyugdíj mellett még teljes munkaidőben dolgozom. Emellett a tudás átadása, a tanítás is része a lényegi lényemnek.