Ízületkímélő tornával javul a közérzet is
Ozsváth Györgyné gyógytornász vallja: a Jóistentől kaptuk a testünket, s felelősséggel tartozunk azért, hogy szeressük, gondozzuk. Ezáltal a lelki életünk is Istennek tetsző módon alakulhat. Az Irgalmasság Házába betérők a gyógytornász irányításával sok nyújtással és egy kis izomerősítéssel egybekötött, kedélyjavító, egészségmegőrző tornára számíthatnak.
– Laci atya kérdezte meg, lenne-e kedvem ebben a csapatban dolgozni. Igent mondtam egyből – árulta el Ágnes. – Akik azzal az igénnyel jönnek, hogy egy kicsit szeretnék az izmaikat, ízületeiket megnyújtani, hogy jobb legyen a közérzetük, az erőnlétük, jó helyen kopogtatnak, hiszen hozzásegíthetjük őket az egészségesebb életmódhoz. Ülőmunkát végzők esetében gyakori, hogy sok ízület nem működik úgy, ahogy kellene. Az általános vagy a gerinctorna sokat javíthat, már egy kis nyújtózás is csodákat tehet. Átmozgató, gerinc-, csípő- és térdtorna jöhet szóba; ízületkímélő, gyógytornász szemlélettel. Testünket a Jóistentől kaptuk, és felelőséggel tartozunk azért, hogy ne zsigereljük ki, hanem szeressük, s akkor a lelki életben is úgy tudunk helytállni, mint ahogy azt az Úr kívánja. Jobb egészségi állapotban még többet tehetünk Isten országáért.
– Sokan önmaguk gátjai, hiszen azt hajtogatják: „énrajtam már úgy sem segít semmi”, vagy: „kövér vagyok, s én így is jól érzem magamat”. Te is úgy látod, hogy az emberek jelentős százalékán tornával lehet segíteni?
– Igen, szakmai tapasztalataim szerint a tornával mindenkin lehet segíteni. Nyilván a sclerosis multiplexes vagy amputált lábú beteg állapotán nem lehet javítani, s a lebénult testrész tornáztatásakor sem lesz teljesen jó az eredmény, ám a kövér emberre is igaz: ha megmozgatja végtagjait, a keringés javul, a rendszeres mozgás, a torna hathatós segítség. Ha rászánunk egy kis időt, akkor gyakorlattá válik. A gyógytorna egyébként olyan mozgáselemekre épül, amiket már zsigerből ismerünk. Ha fáj a kezünk, akkor ökölbe szorítjuk, pumpálunk vele vagy megnyújtóztatjuk. Ha tornába foglaljuk mindezt, akkor jobban tud hatni, tehát a készség bennünk van.
– Vissza is fiatalít egy kicsit a torna?
– Mindenképpen. Ha belegondolunk abba, hogy aki rendszeresen végez tornát, az akár 90 évesen is képes biciklizni, ezért érdemes napi rendszerességgel beiktatni az életünkbe a mozgást. Fontos azt is megtanulnunk, miként tudjuk kímélni a gerincünket a munkavégzésben, hogyan tudunk egy tárgyat úgy megemelni, hogy elkerüljük a derékfájdalmat, s az is elsajátítható, milyen módon érdemes odahajolni egy betegágy fölé.
„Ha valaki ráérez a mozgás ízére, egyre jobban vágyik rá.”
– Hogy néz ki egy óra?
– Ha csoportos óráról beszélünk, akkor általában 45 perc, de lehet 30 is. Bemelegítéssel kezdünk, majd gerinc-, csípő- és válltorna elemek is beépíthetők. Igény szerint alakítható egy-egy óra. Az idősebb korosztálynak a csontritkulás elleni tornát is be lehet illeszteni. Nem terheljük túl a csoporttagokat; mindig van egy kis megállás torna közben. Egyenként is kommunikálunk egymással. Ha egy gyakorlatelemet 10-szer kellene elvégeznünk, ám látom, hogy x, y nem bírja, akkor rászólok, hogy elég lesz neki kevesebb is. Ha valaki ráérez a mozgás ízére, egyre jobban vágyik rá. Ha valóban érzi, hogy ez vagy az sem fáj már, akkor még nagyobb kedvvel végzi majd a gyakorlatokat, Nem ugrálós, nem kondis tornára kell számítani, hanem sok nyújtással, egy kis izomerősítéssel egybekötöttre. Ha olyan további segítségre van szükség, amit házon belül nem tudunk megoldani, akkor tovább küldjük az illetőt. A puding próbája azonban az evés…