A dicsőítés számomra egyszerre életforma és életcél, az álmom pedig az, hogy Isten használjon eszközként egy ébredésben.

Először 2014-ben, a Máriabesnyőn megrendezett konferencián találkoztam az Imádság Háza víziójával, ahol egyből beleszerettem. Ezek után még többet szerettem volna megtudni és megtapasztalni arról, hogy mit jelent valójában a szüntelen dicsőítés. Később több magyar Imádság Házába is betekintést nyerhettem, kétszer részt vettem Augsburgban a MEHR-konferencián, és a mai napig figyelemmel szoktam kísérni az IHOP (=International House of Prayer, Kansas City) élő közvetítéseit.

2018 és 2020 között a ”Lelkes Tréning”, 2021 és 2024 között pedig az ”A! generáció” résztvevője voltam. Az előbbit a Lelkes Napok katolikus karizmatikus ifjúsági tábor vezetői, az utóbbit pedig a magyarországi Szent András Evangelizációs Iskola szervezte. Mindkét képzés célja az volt, hogy először jobban megismerjük hitünk alapjait és megerősödjünk istengyermeki- valamint tanítványi mivoltunkban, majd pedig ebből kiindulva ébredjünk rá a küldetésünkre, víziónkra és valósítsuk meg Istennel.

2019 és 2023 között Csiszér László zenekarában voltam teljes idejű munkatárs, és a mai napig, amikor csak időm, erőm engedi, velük szolgálok. Tőlük rengeteget tanultam mind a dicsőítésről, mind az evangelizációról. Megtapasztalhattam, hogy az igazi szolgálat alapja a személyes imaidő, megláthattam, hogy milyen egy igazi közösség, átélhettem, hogy mit jelent az igazi missziós életmód, mikor az egész országot és Kárpát-medencét bejárva tanúságot teszünk Istenről, és végül, de nem utolsó sorban megízlelhettem, hogy mit is jelent az az ige, hogy: „az Isten országa közöttetek van.”

A dicsőítést a Jézus lábára öntött nárdusolajhoz tudom hasonlítani: Istennek egyikre sincs “szüksége”, mégis végtelenül kedves számára, és megváltoztatja a légkört.

Jézusnak nem volt “szüksége” arra, hogy Mária a lábaira öntse az értékes olajat (Jn 12,3-8), de ahogy ezt megtette, az egész házat jó illat töltötte be.  Mária azzal, hogy a teljes örökségét Jézusra “pazarolta”, kifejezhette a szeretetét és bizalmát.

Legyen ilyen jóillatú áldozat a mi dicsőítésünk is, ahol a számunkra legfontosabbat: az időnket “pazaroljuk” Istenre. Üljünk a lábaihoz, mint a tanítványai, akik tudták, hogy csak “egy a szükséges”, és hagyjuk, hogy a Vele töltött időben formáljon minket.