Élethivatásomat Tompa Mihály szavai fejezik ki számomra a legjobban:
„Bármerre visz életed, csak egy célod legyen,
Segíteni mindig, minden emberen.”
1956. november 18-án születtem Döbröközön. Az iskola befejezése után csecsemő- és kisgyermek-gondozóként kezdtem meg pályámat a Kaposvári Csecsemő Otthonban. Később a dombóvári bölcsődében dolgoztam 1986-ig.
Férjemmel 1977-ben kötöttünk házasságot, és egy leánygyermekünk született 1980-ban, aki két unokával örvendeztetett meg bennünket.
1986 óta dolgozok az idősgondozásban. 1994-től egészen a nyugdíjazásomig a dombóvári Egyesített Szociális Intézmény igazgatója voltam.
Élethivatásomnak tekintem az elesett embereknek nyújtott segítséget, törődést.
Annak érdekében, hogy munkatársaimmal együtt minél magasabb színvonalú ellátást tudjunk nyújtani a rászorulóknak, folyamatosan képeztem magam. Intézményünk filozófiája: „Az emberi méltóság megőrzése, az emberhez méltó élet biztosítása az életkor legvégső határáig, a személyre szóló gondozás-ápolás megvalósításán keresztül.”
2002 óta szakmai vizsgaelnöki feladatokat látok el, és több éven keresztül oktattam a demencia gondozóképzésben. Az ország különböző pontjain vizsgáztattam a demencia gondozókat. Szakemberként, több éves gyakorlati tapasztalattal rendelkezem a demencia területén.
2004-ben a törvény adta lehetőséget kihasználva kialakítottuk az intézményben a demenciával élők részlegét. A szakmai programunk a demenciával élők egyéni szükségleteit vette figyelembe, célunk az életminőség biztosítása az élet legvégső határáig.
2016-tól két évig voltam a Zselic Katolikus Idősek Otthona szaktanácsadója, és a mai napig az „Életet az Éveknek” közhasznú alapítvány kuratóriumának elnöke vagyok.