Mélyebb gödörből nehezebb kikapaszkodni
A keresztényeknek is lehetnek családi, életvezetési problémái
Dr. Farkas Géza mentálhigiénés szakember úgy véli: háta mögött hagyott több évtizedes ügyvédi múltja során szerzett tapasztalataival másokat is segíthet az életvezetésben, de az Eloldozva és a Közbenjáró imaszolgálat tagjaként is részese lehet mások gyógyulásának.
– Te találtál rá az Irgalmasság Házára, vagy a ház rád?
– Mindkét megközelítés igaz. Évek óta benne voltam abban a csapatban, amelyből az Irgalmasság Háza munkatársai kerültek ki. Végeztem közbenjáró imát, de meghallgató és Eloldozva szolgálatot is. Amikor az Irgalmasság Háza, mint projekt felvetődött, s megneveződtek a területek, kiderült: több helyen is számítanak rám. Én pedig vállaltam valamennyit, ugyanis az ügyvédi tevékenységet szeretném abbahagyni, és a jövőben ezekkel a területekkel akarok foglalkozni. Ezek a mentálhigiénés segítés, hiszen az alapképesítést ezen szereztem, a családterápiában az utolsó évem van hátra, és az életvezetési tanácsadás is szóba jöhet. 35 éves ügyvédi tevékenység van mögöttem. Ez sok embert és sok tapasztalatot jelent, világi és keresztényi oldalról egyaránt.
– Miért tartod fontosnak, hogy az Irgalmasság Házában tevékenykedj?
– A papok között sajnos nagyon kevés olyan képzettségű akad, akinek e területeken megfelelő képesítése lenne, ugyanis ez jelentősen eltér a lelkivezetéstől, a gyóntatástól, s a keresztényeknek is vannak, lehetnek családi, életvezetési problémáik. Nyilván az egyház részéről kell kapniuk egyfajta választ, de mindazt, amit szakmai oldalról meg lehet oldani, azt meg kell. Ha mind a szakmai, mind az isteni válasz egy irányba mutat, akkor megalapozottan lehet elindulni. Ha két különböző válasz születik, akkor viszont még egyszer nagyító alá kell venni a helyesnek vélt irányt.
„Atomizáltak vagyunk, csak néhány személyből áll az a szociális közösségi háló, ahonnan elfogadhatjuk a választ, az iránymutatást.”
– Kik kereshetnek?
– A család- és párterápia hozzám közelebb áll, de a mentálhigiénés terület is szóba jön. Mindenkinek vannak olyan problémái, amelyeket normatív krízisként emleget a szakirodalom. Mindannyiunk életére igaz, hogy kirepülnek a gyerekek, valaki elveszíti a munkahelyét, egyik családtagunk meghal. Mindezt valahogy ki kell beszélni, fel kell dolgozni. Sokan úgy gondolják: mindez elintézhető egy vállrándítással, de tévednek.
– Károssá válhat, ha valami nincs kibeszélve?
– Igen, ugyanis nincsenek meg körülöttünk azok a hátterek, csoportok, támasztékok, amelyek régen még megvoltak: a nagycsalád, a közösség. Ahol több generáció együtt élt – keresztanyák, nagynénik, nagybácsik voltak részei az életnek –, ott kevés olyan eset fordult elő, amire ne lett volna példa a 30-40-50 személy életében. Ma viszont atomizáltak vagyunk, csak néhány személyből áll az a szociális közösségi háló, ahonnan elfogadhatjuk a választ, az iránymutatást. Az elmúlt évtizedekben bonyolódott is annyit a világ, hogy amit régen természetesnek tekintettünk, az ma sokkal mélyebb sebet tud ejteni az emberen. Mélyebb gödörből pedig nehezebb kikapaszkodni. Ráadásul régen még beszélgettek az emberek, ma viszont sokkal kevesebb formális alkalom van erre.