Veni – szentlelkes élet ifi hétvége

„Isten közel jött, váratlanul meghitt módon” – fogalmazott a Veni Sancte Spiritus szentlelkes élet ifi hétvége egyik résztvevője. 2024. szeptember első hétvégéjén azt tettük, ami a legjobb: együtt, közösségben éltük át Isten szeretető jelenlétét, hogy új látást, új lendületet kapjunk az évkezdéshez, hogy betöltsön az öröm és szabadság Lelke, hogy tanuljunk győzni félelmeink felett.… És Ő eljött, és megtörtént: megtapasztaltuk az Isten országát közöttünk.

A szociális testvérek által Budapesten szervezett Szentlelkes élet imaestek XXL változatát másodjára rendeztük meg a kaposvári Irgalmasság Házában. Kaposvár és környéke mellett az ország több pontjáról érkező 30 résztvevővel, a szoctesókkal és helyi szolgálókkal együtt valóban megtapasztaltuk: ha kérjük, a Szentlélek jön és cselekszik köztünk, bennünk.

A szentlelkes élet imaestek idei mottója: Add, hogy a Lélekben lássak! Ezért a másként látásért imádkozva azt tanultuk, hogyan tudunk megérkezni Isten jelenlétébe. A kiscsoportok, jégtörő játékok, kreatív és mozgásos műhelyek idején, csakúgy, mint a tanításokban, a több órás dicsőítésekben a főszereplő, a minket megajándékozni vágyó Isten megmutatta szeretetét.

A hétvége során a szentmisében, melyet John Simoneau atya mutatott be, meghívást kaptunk küldetésünk teljesítésére. Az imaest közbenjárásai alatt oly sokak kaptak felejthetetlen üzenetet az Úrtól. A szentségimádás pedig csodálatosan meghosszabbodott a sok gyónó miatt, akiknek Antal Zsolt atya szolgált.

„A Lélek bennünk” címmel Fecske Orsolya szociális testvér tanításában teológusok gondolatai mentén ismerkedtünk a Szentlélek természetével. Ő az, Aki beemel minket a Szentháromság bensőséges családjába, Ő az igazi kapcsolat, az állandó kapcsolat Isten és köztünk, Akiben egymáshoz kapcsolódunk – mennyben lakó szeretteinkkel is. A Szentlélek az, Aki mindig bennünk, köztünk él, Általa Jézus Krisztus jelenléte most is ITT van. A Lélekben látjuk meg a megnyílt eget: hiszen a Mennyek országa köztünk van.

„Győzni tanulunk” címmel szombat délutáni tanításban Törőcsik Júlia Mária szociális testvér vezetett rá minket a pszichológia és teológia megközelítéseit ötvözve arra az útra, hogyan győzhetünk a Szentlélekben félelmeink, bénító hazugságaink fölött. Miként lehetünk egyre edzettebbek a szellemi harcban az életünket és a valóságot az Örök Igazságok fényében szemlélve. Majd egy vezetett imában találkoztunk Istennel, Aki ott és úgy tud megérinteni, gyógyítani, ahogy senki más.

„Köszönöm, hogy meghallgattál, köszönöm, hogy a falak leomlottak, köszönöm, hogy nyugalmat és békét kaptam, köszönöm, hogy megérkezett hozzám a csend szépsége, köszönöm, hogy szabadságot adtál, köszönöm, hogy bátorságot adtál a valósághoz, köszönöm, hogy újra tudok bízni, köszönöm, hogy újra Rád merek hagyatkozni…” – hangzottak a hála szavai a zárókörben.

“A szentlelkesség, a Szentléleknek győzelme a magát neki átadó emberi lélek fölött, a megszenteltség.” (Slachta Margit testvér)

A videót a hétvégéről ITT tudjátok megtekinteni.

 Szerző: TJM

Fotó: Tihanyi Klára, Gyenis Hajnalka, Kovács András Bernát