
Szeptember utolsó péntekén közel egy órás dicsőítő szentségimádásra volt lehetőség a Szent Fausztina Irgalmasság Házában, melyen Csiszér László barátommal együtt vezettük a zenei szolgálatot. Az alkalmon annak ellenére is körülbelül 30-an gyűltünk össze, hogy csak két nappal előtte írtam ki az abszolút spontán alakult eseményt, és ilyen időpontban volt. Mert az emberek éhezték Isten jelenlétét…
Hétfőn a szokásos, heti online zenekari imádságunk alkalmával Laci megkérdezte, hogy péntek este nem tudnék-e csatlakoznék hozzájuk a kiskunfélegyházi Tűz-evangelizációra, mire azt feleltem, hogy Kaposvár és Kiskunfélegyháza között nem találtam közvetlen járatot, amivel odaérhetnék időben, úgyhogy csak akkor tudok menni, ha eljön értem Kaposvárra. Ebből a félig viccnek indult mondatból az lett, hogy végül tényleg megbeszéltük: pénteken lejön értem, hogy este tudjak velük szolgálni. Így pedig, ha már úgyis le kellett utaznia, kértem, hogy jöjjön 11:00-re, ugyanis minden pénteken 11 és 12 között vezetek imaórát, dicsőítést a Jubilate Imádság Házában. Laci pedig örömmel beleállt a közös imádságba. Ezután esemény eseményt követett és abból, hogy ketten dicsőítünk az imateremben, egy picit nagyobb szabású dicsőítő szentségimádás lett…
Álljon alább Laci néhány gondolata az alkalomról:
„A dicsőítés elején a 84. zsoltár első néhány verse volt a szívemben:
„Milyen kedvesek a Te hajlékaid, Seregek Ura! Lelkem és testem sóvárogva vágyakozik az Úr udvaraiba.”
Ez volt az az ige, ami a szívemet az egész dicsőítés alatt végig motiválta. Fontos, hogy mindannyian, akik együtt vagyunk, Isten jelenlétében akarjunk lenni. Mert egész lényünk, egész valóságunk Isten jelenlétében nyugszik meg.
Nagyon jó volt a dicsőítés szellemi légköre, ahogy Isten egyre mélyebbre vezetett minket. Ahogy azt a dalt énekeltük, hogy „Jelenlétedben csodállak én”, azt engedte megélnünk a Szentlélek, hogy egyre inkább megszűnik számunkra a tér és az idő, és csak a „jelen” marad. Mert amikor Istennel vagyok, akkor az a jó, ha minden mást ki tudok zárni, és semmi nem tereli el a figyelmet arról, hogy csak Vele legyek. A Vele való létben fog helyre kerülni életem minden területe.
Nagyon mély és erős tapasztalat volt az, ahogy Klárival és Márkkal már az első pillanattól kezdve nagyon mély harmóniában voltunk, nagyon tudtunk figyelni egymásra, hogy hol van 1-1 dal csúcspontja, hol van mélysége, hol van magassága. Mind szellemileg, mind lelkileg jó volt együtt vezetni a dicsőítést Klárival, ahogy ő is imádkozott és abból dalok fakadtak.
Elénekeltük a „Lábadnál ülni Uram” c. dalt is. Mi nem csak oda akartunk ülni, hanem valóban szemlélni akartuk az Ő arcát. A jelen lévő testvéreken úgy láttam, hogy nagyon mélyen élik ők is Isten jelenlétét, és nagy öröm volt számomra, hogy ők is elkezdtek imádkozni. Nekem mindig ez a vágyam, hogy a jelen lévő testvérek is a dicsőítő csapat része legyenek, hisz együtt állunk Isten előtt, együtt dicsérjük Őt.
Valóban nagy öröm volt, hogy megéltük a testvéri egységet mind a szolgálók, mind a jelenlévők közt. Hálát adok Istennek azért, hogy ily módon együtt lehettünk Isten jelenlétében.”
Szerzők: Tihanyi Klára és Csiszér László
Fotó: Kovács András Bernát