Sikeres idősödés?!

Április 4-én ismét Alzheimer Café-t tartottunk a Szent Fausztina Irgalmasság Házában.

A találkozó témája a sikeres idősödés volt, amiről Fige Gergely idősügyi szakmai vezető tartott előadást. A sikeres idősödés ismérve, ha az emberek életük késői szakaszában is megőrzik fizikai és mentális egészségüket. Ezt úgy lehet megvalósítani, ha olyan életmódot alakítunk ki, amiben helyet talál magának a testmozgás, megfelelő alvás, memóriatorna, egészséges táplálkozás és a társas kapcsolatok is.

Az előadás során, több játék keretében mi is kipróbáltuk a memóriatornát. Volt, hogy egy visszafelé leírt szöveget kellett elolvasnunk, volt hogy egy mondatot nekünk kellett visszafelé leírnunk, sőt olyan is volt, hogy le kellett írnunk szavakat az ügyetlenebb kezünkkel. Ez utóbbi feladat azért jó, mert az agy számára új kihívást jelent, mely serkenti az idegsejtek közötti kapcsolatokat és fejleszti az agy-kéz koordinációt. Ezáltal az agytorna segít javítani a finommotoros képességeket és összességében növeli az agyi teljesítményt, ami hasznos mindennapi tevékenységeink során.

A következő Alzheimer Café május 2-án 17 órakor kezdődik, melyre sok szeretettel várunk mindenkit, aki szeretne többet megtudni a demenciával kapcsolatban, vagy szüksége lenne egy szakértővel való egyéni beszélgetésre, esetleg vágyik egy befogadó, megértő közösségre, ahol felteheti kérdéseit és megoszthatja nehézségeit.

Szerző: Kovács András

Fotó: Kovács András