Hogyan imádkozott Jézus?

Élet pünkösd után – a Szentlélek gyümölcsei

Amikor a tanítványok odamentek Jézushoz, hogy „Taníts minket imádkozni!”, egy nagyon rövid imát tanított nekik Jézus, amit azóta is minden keresztény közösség imádkozik: ez a Miatyánk.

Most nem arról szeretnék beszélni, hogy mit tanított Jézus az imáról, hanem arról, hogy Ő hogyan imádkozott személy szerint. – Laci atya

Hogyan imádkozott Jézus az Atyához? Milyen kapcsolat volt Jézus és az Atya között? A kettőjük közötti kapcsolat – tehát az ember Jézus és a mennyei Atya közötti kapcsolat – a Szentlélekben valósult meg. Nagyon érdekes, hogy Jézus és az Atya közötti párbeszéd a Szentlélek által történt.

„Gyöngeségünkben segítségünkre siet a Lélek, mert még azt sem tudjuk, hogyan kell helyesen imádkoznunk. A Lélek azonban maga jár közben értünk, szavakba nem önthető sóhajtozásokkal.”

(Róm 8,26)

Elgondolkodtató, hogy azt olvassuk az Igében, hogy a Szentlélek bennünk is szüntelenül imádkozik. Az ima igazából nem a mi munkánk. Bennünk van a Szentlélek, és a Szentlélek állandóan imádkozik. Inspirál bennünket, hogy imádkozzunk, hogy kapcsolatba kerüljünk Jézussal, és Jézuson keresztül eljussunk az Atyához. Amikor elkezdek imádkozni, ráhangolódom a Szentlélekre, egy történésbe kapcsolódom be.

Nem az én művem – ezt jó tudni. Hanem a Szentlélek munkája bennünk.

Jézus és az Atya között az ima lelke a Szentlélek volt, aki biztosította ezt a kapcsolatot. Ahogyan Jézus annak idején imádkozott a mennyei Atyához, ugyanúgy akar benned és bennem is imádkozni a Lélek itt és most.

A követvetkező alkalmunk március 11-én lesz a Szent Fausztina Irgalmasság Házában. Az alkalmak utólag is megtekinthetőek a Jubilate Imádság Háza Youtube csatornáján keresztül.

 Szerző: Balogh Móni (Jubilate Imádság Háza)

Fotó: Kovács András Bernát