A kaposvári dicsőítést azzal a dallal indítottuk, hogy: „Király vagy, király vagy, Jézus király!”
Ez nagyon mélyen indította a szívünket arra, hogy a legelső mozzanatunk most az legyen, hogy egyszerűen megvalljuk Jézust az életünk királyának. Újra odaemeljük és odaajándékozzuk neki a szívünket, mert egyedül Ő az, aki a szívünkben valóban Úr kell, hogy legyen.
Ez kiterjed életünk minden egyes területére. Emlékeztünk erre az igazságra, és felemeltük a szívünket, egész lényünket Jézushoz. Ezzel elismertük, hogy nemcsak most, ebben a dicsőítésben akarjuk, hogy király legyen, hanem az egész életünkben is. Valóban akarjuk, hogy Jézus Krisztus legyen a Király.
Ezután áttértünk arra a dalra, amely arról szól, hogy „Mily nagy a mi Istenünk”. Énekeltük, és még mélyebben próbáltuk megvallani, hogy valóban Ő hatalmas, valóban Ő mindenek fölött való. Amikor elkezdjük szemlélni az Ő szentségét, dicsőségét, szeretetét, az elkezd kiáradni a szívünkbe. Ahogy egyre inkább valljuk, hogy „Te szent vagy, Te hatalmas vagy, Te mindenek fölött való vagy”, úgy megtapasztaljuk, hogy a sötétség menekül.
Semmilyen sötét gondolat, érzület, egyszerűen semmi, ami nem Jézus Krisztus világosságából való, nem maradhat az életünkben. Jézus megadta nekünk azt a hatalmat, hogy Isten gyermekeiként, újjászületett emberekként, akik meghaltak ennek a világnak és Istennek élnek, befogadjuk Őt a szívünkbe, hogy valóban Ő legyen a világosságunk. Nagyon erősen szólt hozzánk az ige: Ő lett számunkra megszentelődésünkké, megigazulásunkká, megváltásunkká és megdicsőülésünkké. Ilyen a mi Istenünk. Vallottuk az Ő nevét, hogy minden név fölött való.
Ebből kiindulva később rátértünk arra a dalra is, hogy „Minden név hozzád kiált szellemben és igazságban áld”. Ennek a dalnak is nagyon mély üzenete van: az Atya ma is olyan imádókat keres, akik lélekben és igazságban imádják Őt. Ez nemcsak a mostani kaposvári dicsőítés üzenete, hanem életünk minden napjára szóló kihívás – hogy lélekben és igazságban imádó szívű emberek legyünk.
Nagyon tetszett ennek a dalnak a harmadik része, amelyben azt énekeltük: „Szent vagy Istenünk, a szívem így énekel, szent vagy Istenünk, a házam népe is énekel, a városunk, az egész föld.” Itt Isten kinyitotta a szívünket, mert a dicsőítő ember egyben evangélizáló ember is. A dicsőítésben a szívünk egyesül Istennel, az Ő akaratával. Jézus is azt mondja: „Az én eledelem az, hogy annak akaratát tegyem, aki engem küldött.”
Ha dicsőítünk, egyre inkább eggyé válunk Isten akaratával, és újra meg újra fellángol bennünk ez a tűz, ez a szerelem. Ahogy Pál apostol is mondja: Isten akarata az, hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság ismeretére. Éppen ezért, miközben ezt a dalt énekeltük, a Szentlélek buzdította a szívünket, hogy ne csak a saját megszentelődésünkért énekeljünk, hanem prófétai módon jelentsük ki a családjaink, a házunk népe fölött is: ők is egy napon majd így fognak énekelni – „Szent vagy Istenünk!”
Ez az igazság magában foglalja azt is, hogy a családtagjaink – szülők, gyermekek, mindenki – egy napon őszinte szívvel leborul a Szentháromság Isten előtt, és vallja: „Szent vagy, szent vagy, szent vagy, Istenünk!” Miközben énekeltük, a Szentlélek arra buzdított, hogy emeljük fel az Ő nevét a városaink fölé, mert hirdetni kell az evangéliumot egyre nagyobb erővel és hatalommal.
Ezután eljutottunk ahhoz az igazsághoz, hogy: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből.” Ha így szereted Istent, akkor szeretni fogod az embertársadat is – különösen azt, aki jelenleg még nem az üdvösség útját járja.
A Szentlélek a János evangéliuma 3. fejezetének utolsó versét is felhozta ebben a dalban: „Akiben a Fiú van, annak élete van, akiben pedig nincs a Fiú, annak nincs élete.” A szívünk induljon meg az elveszettekért! Nem ülhetünk tovább kényelmes, pusztán templomba járó keresztény létünkben, miközben látjuk, hogy körülöttünk tombol az ellenség, és emberek a kárhozat útján járnak. Ők is meghívást kaptak arra, hogy Isten országának részesei legyenek. De hogyan higgyenek, ha nincs, aki hirdessen nekik?
Gyönyörű dicsőítés volt, és ezzel az igazsággal zárta a Szentlélek a napot a szívünkben: „Csak nézel engem, és én nézlek téged.” Ez újra és újra erőt, tüzet és győzelmet ad. Amikor Isten ránk néz, és mi is Őt nézzük, akkor átváltozunk.
Ha a világot nézzük, olyanná leszünk, mint a világ. De ha Istent nézzük, ha Benne gyönyörködünk, akkor egyre inkább olyanná változunk, amilyen Ő – napról napra.
A következő ilyen szentségimádás 2025. október 10-én 11:00-től 12:00-ig lesz. Gyertek és dicsőítsünk együtt!
Szerző: Csiszér László
Fotó: Kovács András Bernát