Boldogok, akik házadban lakhatnak

Márciusban ismét olyan dicsőítő szentségimádásra került sor, ahol a zenei szolgálatot Csiszér László vezette. Az alkalom során a résztvevők elmerülhettek Isten jelenlétében, és megtapasztalhatták a a dicsőítés erejét, az Úrhoz való közeledés örömét.

Az alkalom egyik meghatározó gondolata a 84. zsoltár 5. verse volt: „Boldogok, akik házadban lakhatnak és téged örökké magasztalhatnak.” A Szentlélek ezt az üzenetet helyezte a jelenlévők szívére: igazi boldogságunk egyedül Istenben van. Vágyunk mélyén az él, hogy az Ő jelenlétében lakjunk, és amikor elkezdjük Őt dicsőíteni, egy csatorna nyílik meg Isten és a szívünk között. Ez a kapcsolat az Ő boldogságát árasztja ki ránk, és segít, hogy életünk helyes irányba lüktessen.

Sokszor próbáljuk a boldogságot máshonnan megszerezni – pótcselekvésekben, hamis ígéretekben –, de Isten arra hív, hogy engedjük meg Neki, hogy Ő maga tegyen boldoggá minket.

Az alkalom egyik meghatározó dala a Szóljon halleluja volt. Ez a dal nemcsak arra hív, hogy Isten dicsőségére tekintsünk, hanem arra is, hogy felismerjük: a dicsőítésben erő rejlik. Amikor kiénekeljük Isten szeretetét, jóságát és győzelmét, akkor az Ő jelenléte valóságosan megnyilvánul közöttünk.

A Szentlélek azt üzeni nekünk, hogy a sötétségben mindig a fény győzedelmeskedik. Nem a sötétségé az utolsó szó, hanem a világosságé. Életünk konkrét területein is engednünk kell, hogy a fény győzedelmeskedjen – hogy Isten jelenléte átformáljon minket.

A másik kiemelkedő dal a Vezess be sátradba, Uram volt, amely az Isten előtti megtisztulásról és elhívásról szólt. A Szentlélek újra és újra emlékeztetett minket arra, hogy Isten szeretete az, ami megtisztít bennünket. Nem saját erőnkből válunk tisztává, hanem az Ő kegyelme és jelenléte által.

Az egyik sor így szól: „Készen állok előtted, hogy tegyem, amit parancsolsz”. Isten nemcsak meghív minket a jelenlétébe, hanem küld is minket – konkrét feladatokkal bíz meg. És ezeket a feladatokat nem kényszerből vagy fáradt kötelességtudatból kell elvégeznünk, hanem örömmel! Az evangélium örömhír, és ha Isten akaratát cselekszük, akkor ez az öröm kell, hogy betöltse a szívünket.

A dicsőítés egyik fontos üzenete az volt, hogy Isten szeretete nemcsak befogadásra vár, hanem ki is kell áradnia belőlünk. Nem elég csak megélni az Úrral való kapcsolatot – tovább is kell adni azt. Egy kedves szóval, egy gesztussal, egy megbocsátó szívvel a mindennapokban is közvetítenünk kell Isten szeretetét.

Ez az este különösen mély volt, hiszen a résztvevők kis létszáma ellenére is érezhető volt Isten teljes dicsősége és szeretete. Az Úr jelenléte nem a tömegtől függ – Ő ott munkálkodik, ahol az emberek szívében vágy van utána.

A dicsőítés végére mindenki leborult Isten előtt, és szabad szívvel, örömmel fogadta be Őt. Az este üzenete így foglalható össze: merjünk rátekinteni Istenre, merjük Őt befogadni, és menjünk – örömmel teljesítsük azt, amire Ő hív minket!

A következő dicsőítő szentségimádás, amikor Csiszér László vezeti a zenei szolgálatot, 2025. április 4-én 17:30-tól 18:30-ig lesz. Gyertek és dicsőítsünk együtt!

 Szerző: Csiszér László és Tihanyi Klára

Fotó: Kovács András Bernát