2025. június 6-án este egy gyönyörű dicsőítő alkalmon vehettünk részt Kaposváron, a Szent Fausztina Irgalmasság Házában. Isten jelenléte mélyen megérintette a szívünket, és újra és újra megtapasztalhattuk hűségét és irgalmát. Ez az este nem csupán egy énekes alkalom volt – sokkal inkább bensőséges találkozás az élő Istennel.
Az egyik legmeghatározóbb élmény számomra a „Vedd az elmém” című dal volt. Ebben Isten újra felszította bennem a szomjúságot az Ő jelenléte iránt. A dal egyik sora – „mint a zúgó szél, rázzad fel lelkem” – mélyen megérintett. Arra hívott, hogy őszintén vizsgáljam meg a szívem: mennyire vágyom valóban Isten jelenlétére, mennyire vagyok nyitott arra, hogy Ő megrázzon, megérintsen, átformáljon?
Szintén mély nyomot hagyott bennem a 6. zsoltár egyik üzenete: „Állíts talpra, amikor elfog a félelem, mert Benned bízom, Istenem.” A zsoltáros előre imádkozik azért az időért, amikor majd félni fog. Ismeri önmagát, tudja, hogy jönnek olyan helyzetek, amikor az ember nehezen tud felállni. Mégis, már most könyörög: „Állíts talpra, mert Benned bízom.” Ez az ima előre megelőlegezi a bizalmat – mert nem a félelemé az utolsó szó, hanem Istené.
Ez az üzenet hívott meg arra, hogy keresztény emberként ne fekvő, ne alvó, ne süppedésben lévő tanítvány legyek, hanem talpon álló. Aki engedi, hogy Jézus talpra állítsa – akkor is, amikor minden körülmény lefelé húzna. A Szentlélek arra bátorított, hogy kérdezzem meg magamtól: ott vagyok-e, ahol lennem kell? Az Ő akarata szerint élek-e? Készen állok-e arra, hogy Isten helyreállítson életem minden területén?
A dicsőítés közben egyre mélyebb vágy ébredt bennem Isten iránt. Meg akartam ismerni Őt – még jobban, még mélyebben, még teljesebben. És ez a vágy újra és újra dicsőítést szül. A Szentlélek arra hív, hogy ne csak ismeretből szeressem Istent, hanem olyan mélységből, ami megrázza a belső valóságomat. Hogy újra és újra kimondjam: „Istenem, milyen gyönyörű vagy, milyen csodálatos vagy!”
A „Tisztítsd meg a szívemet” című ének alatt is ez a vágy született meg bennem. Isten semmit sem akar bennünk meghagyni, ami tisztátalan, ami távol tart Tőle. Ebben az énekben elcsendesedve ismételgettük: „Szükségem van Rád!”
A záró énekben – egy örömteli, lendületes dalban (Mint almafa) – énekeltük: „Bevitt engem a borozó házba.” Ez a kép eszembe juttatta az apostolokat, akik pünkösd után Szentlélekkel betelve olyan örömmel szóltak, hogy az emberek azt hitték, részegek. Pedig ez a „részegség” nem más volt, mint a Szentlélek örömének túlcsordulása.
Vágyom arra, hogy én is így teljem be Szentlélekkel – annyira, hogy az látható legyen rajtam. Hogy az emberek körülöttem is észrevegyék: ez valami más, ez valami több. Ez nem a világ öröme – ez Isten öröme.
Kérjük együtt: Szentlélek, mit vagy képes tenni bennem? Mit vagy képes tenni általunk? Ne engedd, hogy középszerű keresztények maradjunk! Tölts be minket úgy, ahogyan betöltötted Pétert is, aki pünkösd után így szólt: „Aranyam, ezüstöm nincsen, de amim van, azt adom: a názáreti Jézus Krisztus nevében kelj fel és járj!”
Ez az ima most is aktuális. A világ várja, hogy a keresztények ne csak jelen legyenek, hanem Jelenlétté váljanak. Hogy ne csak szóljanak, hanem erővel szóljanak. Hogy tanúságot tegyenek Istenről – hitelesen, tisztán, Szentlélekkel betelten.
A dicsőítés végén egy megrendítő kép is megmaradt bennem: aznap kora délután egy börtönben is hirdettük az evangéliumot. Láttuk, hogyan emeli fel a Szentlélek azokat, akiket a bűn következményei sújtanak. Isten ma is cselekszik. A jó ember jó szívéből jót hoz elő – és ezt a jó gyümölcsöt Isten Lelke teremheti meg bennünk.
Szentlélek, cselekedj! Mozdulj! Használj minket – hogy világosság lehessünk egy szétesett világban! Ámen.
A következő dicsőítő szentségimádás, amikor Csiszér László vezeti a zenei szolgálatot, 2025. szeptember 26-án 17:30-tól 18:30-ig lesz. Gyertek és dicsőítsünk együtt!
Szerző: Csiszér László
Fotó: Kovács András Bernát